Az adótornyok, az átviteli vezetékek koncepcióját adótornyok szakaszai támogatják. A nagyfeszültségű vezetékek „vastornyokat” használnak, míg a kisfeszültségű vezetékek, például a lakónegyedekben látható vezetékek „faoszlopokat” vagy „betonoszlopokat”. Együtt „tornyoknak” nevezik őket. A nagyfeszültségű vezetékek nagyobb biztonsági távolságot igényelnek, ezért nagyobb magasságban kell építeni. Csak a vastornyok képesek több tíz tonna vezeték elviselésére. Egyetlen oszlop nem képes ilyen magasságot vagy súlyt elviselni, ezért általában az oszlopokat alacsonyabb feszültségszintekhez használják.

Általában két módszer létezik a feszültségszint meghatározására:

1.Pólus rendszám felismerési módszer

A nagyfeszültségű vezetékek tornyaira általában oszlopszámtáblákat szerelnek fel, amelyek egyértelműen jelzik a különböző feszültségszinteket, mint 10kV, 20kV, 35kV, 110kV, 220kV, 500kV. A szélnek és a napsütésnek, illetve a környezeti tényezőknek való hosszú távú kitettség miatt azonban a pólusszámtáblák homályossá vagy nehezen megtalálhatókká válhatnak, ezért alapos megfigyelést igényel, hogy tisztán olvasható legyen.

2. Szigetelő karakterlánc felismerési módszer

A szigetelő húrok számának megfigyelésével nagyjából meghatározható a feszültségszint.

(1) A 10 kV-os és 20 kV-os vezetékek általában 2-3 szigetelősort használnak.

(2) A 35 kV-os vezetékek 3-4 szigetelősort használnak.

(3) A 110 kV-os vezetékekhez 7-8 szigetelősort használnak.

(4) A 220 kV-os vezetékeknél a szigetelősorok száma 13-14-re nő.

(5) A legmagasabb, 500 kV-os feszültségszinten a szigetelősorok száma akár 28-29 is lehet.